A mai, liberális világban talán az a legveszélyesebb, hogy megpróbálja elvágni az embereket a múltjuktól, hagyományaiktól. Nem csak a szűk értelemben vett tradíciókra gondolok, mint az íjfeszítő népek harcmodora, ruházata, hanem olyan hagyományokra is, mely a hitből fakad.

A család, a haza iránti mélységes szeretet, a múltunk tisztelete. Ezek nélkül pedig a magyarok valóban el fognak tűnni a föld színéről, sok más néppel és nemzettel egyetemben.

A hagyományok ápolása azonban szerencsére egyre inkább terjed, s tolja ki a liberális eszméket. Leginkább azonban mindez a „látszat hagyományőrzés”-re értendő. Egyre többen íjásznak, csattogtatják az ostort, de a lelki tradíciók még mindig kevés emberben tudatosultak.

Visszatérve a „látszat hagyományőrzés”-re, ezt leginkább két részre lehetne osztani. Az egyik az egyszerű, mondhatnám statikus hagyományőrzés, mely kizárólag arról szól, hogy megőrizzünk egy tradíciót – leginkább a szabadidőnkben szórakoztatva azzal magunkat. Ilyen például az íjászat, lovaglás. Persze, ha mélyebben betekintünk ezekbe, természetesen nem csak egyszerű szórakozásról van szó, de a napi életünkben nincs olyan nagy szerepe. Nem sétálunk íjjal a kezünkben, nem csatázunk őseink fegyvereivel, nem lóval járunk a munkába – sajnos.

A másik csoportot viszont talán úgy nevezhetnénk, hogy az élő hagyományőrzés. Azok a tradíciók, melyek akár már most is behálózzák életünket, vagy könnyen behálózhatnák, s kitölthetnék mindennapjainkat. Ilyen például a rovásírás is.

Talán nem vagyok naiv, ha azt mondom, reális cél a nem is oly távoli jövőben, hogy a rovásírás hivatalosan is nemzeti írásunk legyen, s megjelenjen a közigazgatásban, az oktatásban.

Hogy miért mondom ezt? Először is azért, mert terjedése inváziószerű, gyors. Egyre több ember ismeri, egyre többen használják. Sorra jelennek meg a rovásírással írott könyvek, egyre több fiatal indul az egyre szaporodó versenyeken, egyre több helyen tanítják őket. Egyre több településen áll a Székely Nemzeti Tanácsnak, Szakács Gábornak, Z. Urbán Aladár és sok más lelkes embernek köszönhetően helységnévtábla őseink írásával.

Évekkel ezelőtt mindez elképzelhetetlen lett volna, s ím, mindennek részesei vagyunk. Terjed a rovásírás, ahogy az íjászat is, de egy különbség van. A rovásírás napjainkban is kitöltheti életünket, reális cél, hogy élő írásként – természetesen a latin betűs írás mellett – ismét éljen egy nemzet lelkében, s valós funkciója is legyen.

Gondoljunk csak bele, mekkora lendületet adna a magyarságnak, ha gyerekeink a hivatalos tanterv keretében mondjuk harmadikban, negyedikben elsajátítanák őseink írását, vagy ha az utcák, táblák feliratai rovásírással is fel lennének tüntetve. Ráadásul nem lennénk kirívóan egyediek, hisz Görögország máig használja tradicionális írásmódját.

Mindehhez azonban még rengeteg idő és munka szükséges. Folytatni kell a néhány éve elkezdett munkálatokat, s újakat indítani. Dr. Hosszú Gábor jelenleg is azon munkálkodik, hogy az informatikában minél nagyobb szerepe legyen a rovásírásnak. Szakács Gábor és társai sorra avatják a településtáblákat, melyek között a legfrissebb a mikepércsi, és elindult a Rovat magazin is, mely egy eddig páratlan honlap, mely csak a rovásírással foglalkozik, azzal viszont részletesen. Közben pedig folytatódnak rovásírás tanfolyamok is.

De ezekből is egyre több kell. Létesítsünk még több rovásíró kört, tanítsuk meg energiát nem kímélve őseink írását minél több fiatalnak. Forduljunk településünk önkormányzatához, hogy állítsanak rovásírásos helységnévtáblát (ennek folyamatáról IDE kattintva olvashat bővebben). Ha bármilyen emlékművet, kopjafát állítunk és avatunk, mindig ügyeljünk rá, hogy legyenek rajta betűk, szavak őseink ABC-jéből is.

Ha olyan utcában lakunk, ahol erre mód van, fogjunk össze a szomszédokkal, s jelenítsük meg a közterület nevét őseink írásával is, de postaládánkra, ajtónkra is kirakhatjuk saját címünket ily módon – a latin betűs alá vagy fölé.

Gyermekeinknek mutassuk meg, hogy kell használni, hogy aztán magával vihessék az iskolába is tudásukat. Ha már néhány osztálytársának felkelti az érdeklődését, az is nagy dolog.

Néhány napja például egy diák keresett meg azzal, hogy az iskolaújságban kapott egy oldalt, amit bármivel feltölthet, és segítsek neki kitalálni, mi legyen benne. Nem is kérdés, hogy a rovásírást javasoltam neki. Különösen, mert ez a téma még a cenzúrán is könnyen átmegy, s ezáltal újabb fiatalok ismerik meg őseink írását.

Egyszerűen és röviden összefoglalva használjuk minél többet, minél gyakrabban a rovásírást. Ismertessük meg minél több emberrel, s bízzunk abban, hogy erőfeszítéseink végül beérnek, s mindezt hivatalosan is véghez lehet vinni.

(Gribek Dániel)

Forrás: Rovatmagazin